Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Véget nem érő cigányterror: 14 éves magyar lányt erőszakoltak és gyilkoltak meg a putrisok + emlékvideó

A Kuruc.info több helyi forrásból is úgy értesült, hogy 6 cigány volt a tettes, akik közül többet állítólag már el is fogtak. A buliból hajnalban hazafelé tartó magyar lányt megerőszakolták, megfojtották, majd élettelen testét ruhájától megfosztva az út szélére dobták Kiskunlacházán.

Az eset még múlt hét szombatján történt. H. Nóri az otthonuktól 3 utcányira lévő művelődési házba ment bulizni, a kedvenc együttese koncertjére. Hajnali háromkor elindult haza, ekkor többen felajánlották, hogy elkísérik, de ő ezt visszautasította. Élete utolsó, és egyben legrosszabb döntése volt ez...

Holttestjére édesapja talált rá a művelődési háztól két percre, egy bokros részen. A lány szinte teljesen meztelen volt, nyakán fojtogatás nyomai látszódtak, helyszíneléskor a ruháit megtalálták a bugyija kivételével. Megerőszakolták. Pólója fel volt tűrve a nyakáig, vélhetően azért, hogy a gyilkos láthassa a melleit. Gyönyörű lány volt, néhány vadállat cigány pedig úgy gondolta, kiéli az ösztöneit: a nemi erőszakot és a gyilkolást.

 

Teljes hírzárlatot rendeltek el az ügyben, ám hírportálunknak több helyi olvasónk is megerősítette, hogy az ottani információk szerint ráckevei és kiskunlacházi cigányok voltak az elkövetők. Több roma a Sztojka famíliába tartozik. Arról, hogy a lányt először egy fekete autóba tuszkolták volna be, az általunk megkérdezett helybéli olvasónk nem tud. (Életszerűtlen is lenne, hisz 6 cigányról van szó, annyian meg eleve nem férnének be az autóba.) 

A borzasztó állapotban lévő közbiztonságot az is mutatja, hogy 20 településre 2 járőr jut a polgármester elmondása szerint. Itt az eredménye. Míg a hazafiak megfigyelésére, a Magyarok Nyilai felderítésére külön nyomozócsoportokat állítanak rá, addig a magyar embereket az állam nem akarja megvédeni az egyre terjedő cigányterrortól. Kérdés, hogy meddig tűrjük mi? Őszinte részvétünk az áldozat családjának.

Alább egy plakát a közelgő tüntetésről, melyre információnk szerint a Magyar Gárda is elmegy, továbbá ott lesz a Gój Motorosok Egyesülete is, értesítette szerkesztőségünket Mészáros Imre elnök, aki példás és kemény, elrettentő ítéletet követel levelében.

Kuruc.info - Magyari Gábor

(eredeti méretben ITT)

Gyertyák Nóri emlékére
Gyertyák Nóri emlékére

Megkérdeznénk azt is Kedves Olvasóinktól, ha nem cigányok követték el az ügyet, akkor vajon miért szólítaná fel a helyi lakosságot a polgármester, hogy "mondjuk ki együtt, hogy ELÉG volt"? Gondolom nem a lacházi magyarok által tízévente egyszer elkövetett bűncselekményekből "ELÉG", hanem a helyi mokkák által napi rendszerességgel elkövetettekből. Nemdebár?

Frissítés: új cikk: Helyiek vallanak a kiskunlacházi gyilkos cigányokról

Frissítés (nov. 26. 23.57):
1.)    Az origós helyiek beszámolóiból (lásd EZT – most frissítettük a hozzászólásokkal!) sokminden kiderül. Azon felül, hogy gyakorlatilag név szerint felsorolják a letartóztatott cigányokat, elmondják, hogy nem “felnőtt” diszkóról van szó, hanem sulibálról, sulidiszkóról, ahova tizenéves iskolások mentek. Természetesen a ballib média ezt nem említette meg, hadd higgye a jónép, diszkókurva volt Nóri, és már 14 évesen illegette magát az “igazi” diszkóban. Az is kiderül, valóban nagyon közel lakott otthonához, ezért is mert egyedül hazaindulni (nesze nektek “magának köszönheti a csaj!”-t rikácsoló, fajvédő mocskok!)
2.)    A zsIndex (pillanatok alatt kimoderált) kapcsolódó topicjában természetesen a fajvédők kapásból elkezdték nyomatni az ilyenkor szokásos szövegüket. A feltűnt “érveket” mi is sorra vesszük, mivel a tömegkommunikációban (ha a hírt “felkapja” a mainstream média is – eddig nem tette; pl. a TV2-ben egy szó sem eset a helyi helyzetről) is hasonló sugalmazásokra, lejáratásokat kell majd számítanunk; nem árt már most immunissá válnunk a ballib, fajvédő cigánymentegető “érvekre”.

-    Biztos kihívóan viselkedett és/vagy szexisen volt öltözve (ha igaz is, ezért meg kellett erőszakolni, majd gyilkolni? Plusz, ugye, 80-90 éves öregasszonyokat is sorra megerőszakolnak, meggyilkolnak a cigányok, szóval, nem tényező a kihívó küllem. Plusz, azt se felejtsük el, hogy valószínűleg kabát volt rajta, mivel tél van. Ez aztán a kihívó öltözék!)
-    Magának kereste a bajt, minek kódorgott egyedül éjjel háromkor (lásd fent: öt percre lakott otthontól)
-    Diszkókurva volt (Már látom, hogy ugyanúgy kis kurva lesz a lány, mint a galgagyörki házaspár nőtagja, aki elvette a cigánygyerek szüzességét úgy, hogy az véres nadrággal állított haza.... egy frászt, iskolai buli volt, nem “felnőtt” diszkó)
-   Nézzétek meg a képeket, volt a lányban egy vonóval [cigány származású], úgyhogy kuss legyen, mert nem magyart gyilkoltak! (Igen, ez tényleg feltűnt, mint “érv”. Ilyen “szinten” vannak ballibék. Ezt konkrétan pl. a fajvédő hidegfej sütötte el ITT, a 248. hozzászólásban ("A cigányozóknak ajánlanám, hogy nézzék meg alaposabban a kislányról a youtube-on megjelent képeket! Érzésem szerint legalább az egyik szülője szintén cigány lehetett. Szóval nem kéne."), ill. PuPu ITT
és ITT. Igaz, hogy pár beltéri fotón feketének tűnik Nóri haja, de az kizárólag azért van, mert alulexponáltak a képek. Ilyen “trükkökkel” [ill. a fényképezés során nem a megfelelő expozíció alkalmazásával] még egy szőke vikingből is simán cigányt lehet csinálni. Emlékszünk a 2002-es, két választási forduló közötti Orbán-Baló párharcra az MTV-n? Ott ugyanezt használták ki a ballib tévések – akarattal alulexponálták Orbánt, hogy cigánynak tűnjön. [Persze ez csak ténymegállapítás volt – nem vagyunk VIK-TOR hívei.] Tessék megnézni a kültéri, normálisan kiexponált képeket, azon látszik, hogy barnásszőke volt Nóri. Persze jelen esetben az nem megfelelő expozíció nem lejáratási, “cigányosítási” szándékkal használtatott, hanem egyszerűen azért, mert láthatóan nem használtak vakut vagy bármiféle erős fényforrást.)
-    Ez nem etnikai eset, ahogy Olaszliszka sem az (persze, a cigánybűnözők által elkövetett gyilkosságoknak köze nincs a cigány mentalitáshoz, kultúrához. Meg ugye az sem igaz, hogy gyűlölik a fehéreket. Ezért is szerveznek Zalaegerszegen etnikai alapon (!) bűnbandákat és verik, terrorizálják a fehéreket és csak a fehéreket. Az iWiW-re se cigányok írják a “Dzsálok magyart ölni” szövegeket, á nem… Arról nem is beszélve, hogy meg kellett volna halnia akkor is, ha történetesen cigány? Nagyon valószínű, hogy nem – etnikai alapon gyilkolták meg Nórit is)
-    Miért nem vigyáztak rá a szülei? Köszönjék maguknak, hogy ez történt! (1.) Aha. Nem az a gond, hogy a cigányok gyilkoltak, hanem az, hogy nem adnak kíséretet az áldozat mellé. Ez feljogosítja a mokkákat arra, hogy gyilkoljanak? Tipikus ballib, cigányvédő mentalitás. 2.) Lásd a kapcsolódó pontot a művház és Nóri otthona távoltságáról. Alig pár percre lakott otthonról, ráadásul a gyilkosok egy része nem is helyi volt – hogy láthatták volna előre a szülők, hogy pont arra fog kóringyálni pár idegen cigány?!)
-    De tényleg jobb lenne, ha a 14 évesek még gyerekként élnének (Érdekesek ezek a ballibek. 14 évesek még legyenek gyerekek...de a drogot azt legalizálják nekik... nem? Arról nem is beszélve, hogy hiába lett volna mondjuk 20 éves vagy még idősebb, akkor sem tudott volna védekezni a támadói ellen, akkor is – erőfölényük miatt – megbecstelenítették, meggyilkolták volna. Sőt, tartok tőle, hogy a szüleit is, ha kijöttek volna elé...)
-    és különben is, Móron nem cigány gyilkolt (hol van az már… havonta gyilkolnak a cigányok annyit, mint 2002-ben, hat
és fél éve, Móron a feltételezhetően nemcigányok…)

Olvasó: Üdvözlet Kurucok!
A tetves orkok nagyon rászoktak a magyar lányokra!

Keszthelyen például a múlt héten egy iskolából hazafelé tartó fiatal magyar lányt támadtak meg, akinek még a lába is el volt törve! Szabályosan vadásznak a magyarokra a mocskok! Rugdalták, haját tépték!

Sajnos Keszthelyből is erősen cigányfertőzött város lett, eléggé elfajult a helyzet! Mindenütt a mocskos szájú, nagyhangú cigány söpredék hordákba verődve terrorizálja az iskolából hazafelé tartó diákokat délutánonként! Mindennaposak az atrocitások! A péntek estékről nem is beszélve! A keszthelyi rendőrök pedig gyávák! Mert tudnak róla és ennek ellenére nem tesznek semmit, pedig többször értesítve lettek már! 

A kiskunlacházai esethez pedig egyszerűen nincsenek szavak! Nem kell az elkövetőket börtönbe zárni! Hozzanak ítéletet a helyiek és Nórika családja! Akkor legalább x év után nem kell újra rettegni... 

Szebb jövő reményében:
egy magyar harcos

Frissítés (nov. 27. 11.37; figyelem, a fentebb olvasható érv/ellenérv-listát is tovább írtuk időközben!): Olvasó: Kedves kuruc.info!

Rendszeres olvasojuk vagyok Erdelybol, Szekelyfoldrol.

Megdobbenessel es melyseges felhaborodassal olvasom a kiskunlachazi tortenteket. Eloszor is szeretnem kifejezni oszinte egyutterzesemet az aldozat csaladjanak, baratainak, ismeroseinek.

Masodjara elmondanam, hogy meg vagyok gyozodve, hogy ha ez az eset nalunk tortent volna, mondjuk Marefalvan, Loveten vagy Gyergyoremeteben akkor mire a hadsereget kivezenyeltek volna mar nem talaltak volna elo ciganyt a faluban - lasd az apaczai esetet amikor egy krumplifold miatt estek a ciganyoknak a magyarok.

Mennyivel er tobbet gyerekeink becsulete es elete par zsak krumplinal? Ugy velem, hogy ebben az esetben a helyseg lakoinak kell igazsagot szolgaltatniuk, nem a rendorsegnek es az ugyeszsegnek - ha nem voltak ott megvedeni a kislanyt, ne vedjek a gyilkosokat se!

Kedves anyaorszagiak, meg hany gyilkossagot, rablast es mennyi megalaztatast vagytok hajlandoak elviselni? Hany vedtelen gyerek es idos ember eletebe kerul meg amig kezetekbe meritek venni a sorsotokat?

Elnezest az ekezetek hianyaert es maradok huseges olvasojuk.
Imre

Másik olvasó: Kiskunlacházi gyilkosság- ötlet!

Sziasztok Kurucok! Mély megdöbbenéssel olvastam pörkölt bőrű "honfitársaink" újabb tettéről: a kiskunlacházi gyilkosságról.
Lenne egy ötletem a gyilkos CIGÁNYOK büntetésére, ami még nem köszönt vissza eleddig.
Bizonyára emlékszik rá valaki, hogy évekkel ezelőtt a tv-ben olyan felvételeket mutattak, hogy egyes országokban (azt hiszem tán még a tálibok alkalmazták ezt a módszert) a nemzeti sportstadionban voltak nyilvános akasztások!!!
Engedték be az embereket, és mikor már szinte tele volt a stadion, akkor szépen elkezdték a kapufára felakasztani az embereket, akik szálkák voltak a tálibok szemében. A tömeg őrjöngött...
Az ilyen jellegű eseményre itthon is lenne igény, és legalább garantált lenne a telt ház a stadionokban, szerte az országban.
Ha leközlitek levelem, kíváncsi lennék rá, más osztja-e az ilyen jellegű büntetésről alkotott véleményem.
Utoljára megjegyezném, még egy strigula a halálbüntetés visszaállítása mellé, ha rajtam múlna... Üdv:Kacsa

Harmadik olvasó: Üdv!

Szerintem kitehetnétek Nóri adatlapját, mert a leírásában látszik, hogy fontos volt neki a szeretet, az őszinteség, a vidámság.

Ezt írta: "Használd ki azt az időt, amikor boldog lehetsz, mert kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor már túl késő!"

Az ember szíve szakad meg, komolyan.

J.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.