Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Jobbik Komlói Szervezetének véleménye a város hirtelen megszüntetett fórumáról:

Néhány napja egy szimpatizánsunk topicot indított Komlón, a város honlapján levő fórumon a Jobbikról. Információink szerint a téma nagy népszerűségnek örvendett, és a hozzászólók pozitív véleménnyel voltak az új politikai erő megjelenéséről a városban. Megdöbbenésünkre pár nap elteltével a város megszüntette a fórumozási lehetőséget.

A Dunántúli Napló így ír az esetről:

„A rasszistának titulált hozzászólások miatt megszűnt a Komló város honlapján a fórum funkció.

A kisebbségekkel, nemzetiséggel foglalkozó, esetenként szélsőséges hozzászólások elterjedése miatt ezentúl a – szintén az önkormányzat által fenntartott – városi újság új honlapján tehetik meg észrevételeiket a lakók, várhatóan szigorúbb moderálási elvek mellett. A honlap jelenleg fejlesztés alatt áll, így a látogatóknak egy ideig várniuk kell a véleménycserére, eddigi helyén pedig már nem elérhető a szolgáltatás. A fórumot főként a város vezetőinek, intézményeinek megszólítására használták a lakók.”

A fórum kiemelt lehetőséget biztosított a helyi képviselőknek, hogy aktív kapcsolatot tartson a helyi lakosokkal. A valóságban ezzel a lehetőséggel szinte csak ellenzéki képviselők éltek, ők is egyre ritkábban, a kényes kérdéseket gondosan elkerülve. A lakosság kezdte felismerni, hogy nem kap valódi választ kérdéseire, így az a néhány, kezdetben aktív képviselő is egyre kevesebb alkalommal jelent meg a fórumon, mint hozzászóló.

A szocialista városvezetés néhány tagja régóta szándékozott elvenni az emberektől azt a lehetőséget, hogy a város leglátogatottabb fórumában a számukra kellemetlen korrupciós témákról szó essen. A helyi Jobbik hírének pozitív fogadtatása az utolsó csepp lehetett a pohárban, így a balliberális erőktől megszokott módon, a valódi okokat elhallgatva, és a tényeket elferdítve rasszizmust kiáltottak és megszüntették a véleménycsere lehetőségét.

Ismét azzal szembesülhettünk, hogy minden eszközzel harcolnak a Jobbik bármely színrelépése ellen, bár ugye ez sem újdonság. Azonban megjegyeznénk azt az érdekességet, hogy épp akkor szűnik meg a fórum (természetesen rasszistákra hivatkozva), mikor kiderül Páva Zoltán komlói polgármester és országgyűlési képviselő újabb „mutyizása”. Ezt a hírt a Magyar Nemzet közölte le, melyben Szíjjártó Péter a Fidesz szóvivője rántja le a leplet a szabadrablásról.

„A politikus példaként elmondta, hogy Páva Zoltán szocialista képviselő a Miniszterelnöki Hivatalnak végzett civil kapcsolattartás koordinációjáért 5 millió forintot vett fel.”

Nem a fórumot kell eltörölni Páva úr! Hanem az ország kirablását, s azt, amit önök ezzel a néppel tesznek!

Jobbik Magyarországért Mozgalom – Párt Komlói Szervezete

Forrás: http://www.kuruc.info/r/26/33221/

F.G.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.